Hasznos

TUDNIVALÓK

Kedves Futók!

Néhány fontos információ a FutÁcs rendezvényével kapcsolatban:

  • Regisztráció, rajtszámok átvétele és nevezési díj befizetése 10.00 órától lehetséges a helyszínen

  • a sorban állást megkönnyítve a távokat külön bontjuk, így csak annál az asztalnál kell majd sorban állni, amelyik távra neveztél

  • a rajtszám átvételével és a nevezési díj befizetésével hozzájárultok, hogy a rendezvényen saját felelősségre vesztek részt!

  • Jótékonyság: a nevezési díjakból befolyt teljes összeget Laura gyógyulására szánjuk! A nevezési díjak melett lehetőség lesz támogatói jegyek vásárlására, illetve további adományokat is elfogadunk gondolva azokra, akik nem szeretnének futni, de szívesen segítenének!

  • A helyszín: Ács, Zichy park 1. - (GPS-be Gyár. u. 23-at érdemes írni)

  • Vonattal érkezőknek: A vasút állomáson az aluljáróban jobbra kell fordulni és egyenesen elindulni a város felé (elsőként a kerékpártárolót, a cukorgyárat és a focipályát gojátok látni, ha ezek meg vannak, akkor jó irányba jöttök és már csak 10 perc gyalog)

  • Parkolás: A polgármesteri hivatal mögötti parkolókan, az Óvodaközben a kijelölt oldalon, esetleg a Gyár utca elején, illetve a Postaközben lehetséges!

  • Öltözők: 1 db viszonylag nagyobb férfi és 1 db nagyobb női öltözőt tudunk biztosítani a kastély épületében (megközelítése a hátsó bejáraton keresztül)

  • Mosdók: szintén a kastély épületében, kulturált, nemrég felújított mosdók állnak rendelkezésre - megközelítés a hátsó bejáraton keresztül

  • Zuhanyzó: zuhanyzó sajnos nem áll rendelkezésre!

  • Értékmegőrzés: sajnos az értékeitek megőrzését nem tudjuk biztosítani, ezért kérünk mindenkit, hogy ezt próbálja megoldani. Az öltözőben lehet hagyni a cuccot, de nem vállalunk érte felelősséget! Az öltözőt be tudjuk zárni a futás idejére!

  • Kutyás futás: a rendezvény és a futás maga is kutyabarát, szívesen látjuk a "tappancsosokat", azonban kérünk mindenkit, hogy csak jól nevelt kutyussal érkezzen és pórázon tartsa a kedvencét, a rendezvény területén és a futás alatt is!

  • Gyerekmegőrző: A gyerekek részére a kastély dísztemében rendezünk be egy kis játszóházat, így a szülők nyugodtan futhatnak, addig a gyerekek mosolygós óvónénik társaságában játszhatnak.

  • A távok, útviszonyok: Az 5 km és 10 km-es táv végig aszfaltozott úton halad oda és vissza. Miután ez az első ilyen rendezvényünk egy egyszerűbb útvonalat választottunk, így féltávnál vissza kell fordulni és a rajt helyszínén lesz a befutó is (rajt/cél kapu). A fordítóknál az 5 km-es és a 10 km-es távon is frissítőpontot helyezünk el vízzel és szőlőcukorral. A úthibák és nagyobb kátyúk kijavítását, feltöltését lehetőségeinkhez képest elvégeztük, igyekeztünk a baleseti kockázatot a legkisebbre csökkenteni, ennek ellenére az útviszonyokra figyeljetek! A útvonalon az önkéntes segítők és felvezetők mellett nyilak felfestésével is próbáljuk segíteni a haladási irányt.

  • Környezetvédelem: kérünk mindenkit, hogy a környezetünket óvjuk, így az esetleges energiaszeletek, csokik, csomagolópapírjait, és az egyéb, útközben keletkezett szemetet vagy vigyétek magatokkal vagy a legközelebbi szemetesbe dobjátok! A fordítóknál és a bázishelyszínen is igyekszünk megfelelő mennyiségű kukát elhelezni erre a célra!

  • Vendéglátás: A befutó után zsíros kenyérrel, szörppel, meleg teával, egy kis gyümölccsel készülünk! Motoros barátaink pedig palacsintát hoznak!

  • Bemelegítés és rajt: először rajtol a 10 km-es táv, utána az 5 km-es. A speaker fogja szólítani a futókat. Mindegyik rajt előtt közös bemelegítésre van lehetőség!

  • 1 km-es családi futás: Az 1 km-es futás rajtja és befutója is szintén a rajt/cél kaputól történik, azonban a távot egy teljesen más, erre a célra kijelölt úton kell teljesíteni. Az útvonal a kastély hátsó parkjában kanyarog, amit szalaggal és felfestett nyilakkal jelölünk ki. A táv gyalog is teljesíthető, így idősebbek részére is ajánlott. A nagy érdeklődés miatt elképzelhető, hogy a rajtnál széthúzzuk a mezőnyt. Ezt a speaker fogja irányítani.

  • Felvezetők: a verseny felvezetését polgárőrök, a tűzoltóság tagjai, a Spartan Training Group és a Bakancsos Klub önkéntesei segítik. Fontos! A 10 km-es felvezető autó a versenytáv felénél kiáll, hogy ne zavarja és ne menjen szembe a fordító után a futókkal. Onnan már csak vissza kell futnotok, eltévedni nem lehet. Az 5 km-es távnál még a fordító előtt félre fog állni az autó, innen kerékpárosok fogják segíteni a haladást. Ezek az információk a rajt előtt többször is elhangzanak majd!

  • Felvételek/dokumentálás: a rendezvény ideje alatt videós stáb és profi fotósok dolgoznak az I. Futács megörökítésén. Később a képeket és a videót a honlapon is közzétesszük!

  • Díjazás: Mivel a rendezvény célja nem a versenyzés, hanem a közösségi élmény és a futás népszerűsítése, azért mindegyik távon egy egyedileg, erre az alkalomra készült különleges érmet szeretnénk a futók nyakába akasztani a befutónál, ezért majd erre figyeljetek a célba érésnél. A gyerekek az 1 km-es távon az érem mellé egy szelet csokit is kapnak.

  • Baleset, nem várt helyzetek: a rendezvény egészségügyi biztosítását az Országos Rendezvénybiztosító Mentőszolgálat látja el egy esetkocsival, ami a bázisnál fog parkolni. Ha futás közben valamilyen olyan baleset történik, vagy balesetet észleltek, ahol indokolt a mentőszolgálat beavatkozása kérjetek segítséget a legközelebbi szervezőtől, vagy rendezvénybiztosító polgárőrtől. Ők rádiós kapcsolatban lesznek a bázissal és tudják küldeni a segítséget. Indokolt esetben segítség kérhető az alábbi telefonszámokon is: 06202558010 vagy 06209177580 Vigyázzatok magatokra és egymásra!

  • Több mint 200-an neveztek online az ország különböző pontjairól! Nagyon köszönjük ezt a lelkesedést, bízunk benne, hogy jól fogjátok érezni magatokat. Mindent megteszünk, habár még nincs túl sok rutinunk a futórendezvények területén, ezért az esetleges szervezési hiányosságokért megértéseteket kérjük (ha ugyan lesz ilyen)! Mindenkit szeretettel várunk és sportos kikapcsolódást kívánunk a FutÁcson!

Dióhéjban

Távok: 1 km, 5 km, 10 km

Az 1 km-es távra gyerekeket, családokat, nagyszülőket is várunk!
Nevezési díj: 500 Ft/gyermek, 1000 Ft/felnőtt
A teljes bevételt jótékonysági célra ajánlja fel a szervező csapat!
Nevezés online a NEVEZÉS menüpontban!
A nevezési díjat a helyszínen kell befizetni! Nevezni a helyszínen is lehet, de kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint előre nevezzen online!
Nem hirdetünk 1-3 helyezést! Minden befutó egyedi érmet kap ajándékba!
Kísérő programok: zsíros kenyér party, szörp, tea, játszósarok a gyerekeknek és egyéb meglepetések!

A Futács helyszíne